Egy albérletben eléggé korlátozott lehetőségei vannak az embernek, ha a saját stílusára szeretné formálni az enteriőrt. Általában üres, fantáziátlan falak között kénytelen élni a mindennapokat, amibe rosszabb esetben egy szöget sem verhet, egy képet sem tehet ki rájuk. Az átalakítás nem igazán opció, hacsak nem akarunk valaki más tulajdonának felturbózására sok pénzt költeni.
Ebben, a London keleti részén található másfél szobás, 46 négyzetméteres lakásban az albérlő és a tulajdonos is úgy gondolta, nem feltétlenül kell ennek így lennie. A fiatal nő hajlandó volt áldozni bizonyos átalakításokra, a főbérlő pedig rábólintott a nem kimondottan visszafogott stílusú ráncfelvarrásra.
A beköltözésekor lelakott, kiábrándító enteriőrt szerette volna olcsón olyanná alakítani az új lakó, amiben jól érzi magát. Egy dizájnbolt kreatív igazgatójaként nem kellett messzire mennie az inspirációért.
A falakra geometriai formákat festett, a laminált parkettát felszedette, és az alatta található eredeti fa padlót feketére festette, sőt, a konyhabútorokat is lecserélte. A korábban üzlethelyiségként működő lakás „kirakat” ablakai ugyan sok természetes fényt engednek a lakásba, amitől világos, ugyanakkor nem biztosítanak túl nagy magánéletet, mert mindenki belát, aki eljárkál előtte. A kíváncsi tekintetek ellen a lakó azt a kreatív megoldást alkalmazta, hogy növényekkel rokadásig pakolt polcokat tett elé.
A kiegészítőkben, szövetekben is a geometriai formáké lett a főszerep:
Talán ez már egy kicsit túlzás:
Érdekelnek hasonló bejegyzések? Ha igen, itt követheted a blogot facebook-on!
Képek forrása: itt.