Ha az ember egy régi bungaló felújításába kezd, ami az otthona mellett (alatt) inkább csak vendégházként funkcionál, szerencsére nem kell elkapkodnia a munkálatokat. Ennek a konyhának a megálmodója és tulajdonosa nem is siette el az átalkítást, szép lassan állt össze az álomkonyha képe. Persze minden relatív; ami amerikai viszonylatban kvázi…
hivatkozott posztokkonyha
Konyha felújítási tapasztalatok – IKEA konyhabútorral
Amikor az új otthonunkba költöztünk, több mindent sikerült a saját ízlésünkre szabnunk, de néhány dolgot kénytelenek voltunk későbbre ütemezni. Utóbbiak közé tartozott például a konyha, aminek a felújítását epekedve vártam, és aminek a kezdetére végül 2020. februárjában került sor. Akiben a dátum kapcsán valamilyen szerencsétlen fordulatot sejtető érzés támadt hirtelen,…
Dekoratív háztartási gépek az otthonunkban
„Az ott egy kenyérpirító, vagy csak konyhai dekoráció?” Nem is olyan rég még annak örültünk, ha találtunk olyan mikrót vagy robotgépet az áruházak kínálatában, ami jól és megbízhatóan működött jó áron; az, hogy ezek a kis háztartási gépek még szépek is legyenek, másodlagos volt. Most viszont, ha tehetjük, biztos, hogy…
Vintage konyha inspirációk
Kockás padló, rusztikus, ún. szoknyás mosogató, polcként használt régi ládák, nyitott polcokon merész árnyalatokban pompázó kiegészítők, egymáshoz nem illő porcelánok, vagy éppen rézedények és serpenyők fellógatva – a vintage konyháról valószínűleg mindenkinek más jut eszébe. Ami viszont egységesen elmondható az ebben a stílusban berendezett és kialakított helyiségekről, az az, hogy…
15 inspiráló, nyitott konyhapolc-megoldás
Amikor a saját konyhánk újratervezésére került a sor, kifejezetten szerettem volna az L-alak sarkába egy hármas nyitott polcot – de végül nem sikerült megvalósítani (így sarokszekrény megoldás lett). Egy jó ideje szemezek már a nyitott polcos megoldásokkal, annak ellenére, hogy tudom, jó néhány dolog ellene szól. Az egyik ilyen a…
25 rusztikus konyha, amiből érdemes inspirálódni
A sok fa használatával, meleg tónusaival, természetes anyagaival, régies tárgyaival, fém és kovácsolt vas kiegészítőivel a rusztikus stílus kifejezetten jól mutat nagyobb konyhákban, ugyanakkor a színeket jól kombinálva egy kisebb helyiségben is jó választás lehet. Következzen 25 verzió inspirációul, ahol tökéletes összhangban vannak a jellemzők! Tetszett a bejegyzés? Ha igen, itt…
Zárt szekrények helyett nyitott konyhapolc
Az egyszerű, letisztult, ugyanakkor dekorációs elemként sem utolsó, nyitott polcok alkalmazása egyre népszerűbb megoldás, ha konyhai tárolás kialakítására kerül sor. Nem csak előnyei vannak persze az ajtós, fedett konyhaszekrényes megoldással szembeni alternatívának. A fedetlen tányérok, csészék és poharak, tálkák könnyen koszolódnak, a porosodó polcot nehéz takarítani, és azt se…
19 példa a minimalista konyhára
A kevesebb néha több – a minimalista dizájn minél egyszerűbb, homogénebb elemeket használ. Letisztult, visszafogott, ugyanakkor hívogató konyhákat is találhatunk ebben a stílusban – az alábbi válogatásban ezek közül szemezgettünk. Böngészésre fel! Az egyszerűséget kompenzálja a kinézet: Kompakt, de stílusos: Akár egy játékkkonyha: Hófehér és metrócsempe: Mozaik: Táblafestéket használva is…
Stílusos és skandináv: szépség a konyhában
Az egyszerű és funkcionális elemek nem hiányozhatnak egy skandináv konyhából, fontos ugyanakkor a bútorok dizájnja, a stílusos összhang is ahhoz, hogy igazi, modern és igazán szép főző helyiségről beszélhessünk. Az alábbi válogatásban az üde fehér és a melegséget sugárzó fa-barna adja a legtöbb harmonikus kombinációt, de a szürke, sötét vagy épp…
Egy lakás, amelyből érdemes ötleteket lopni
Vannak olyan otthonok, amelyek inspirálnak bennünket. Van, hogy ellátogatunk egy barátunk, rokonunk új lakásába, házába, és ötletekkel telve térünk haza, jobb esetben még megvalósíthatjuk, kölcsönvehetjük őket, hiszen épp felújítás előtt állunk, rosszabb esetben pedig sajnálkozunk, hogy miért nem nekünk jutott eszünkbe. És vannak a lakások, otthonok az interneten, amelyeket szakértő…