hivatkozott posztokfelújítás

skandináv francia otthon

A svéd fotós, Anna és francia kalapkészítő férje, Joncha 2020 nyarán nagy döntést hozott – eladták stockholmi otthonukat, hogy az álmaikat kövessék, és a fiukkal együtt melegebb éghajlaton, a természethez és a Földközi-tengerhez közel éljenek. Skandináv életüket maguk mögött hagyva, a saját ízlésükre alakítottak egy dél-franciaországi faluban álló, régi házat.…

dolgozószoba otthonos

Volt egy szoba az otthonunkban, amit a beköltözéskor egy gardróbbal egybekötött vendégszobának szántunk, illetve a későbbiekben a majdani gyermekünk kamaszkori szobájának. Mivel az azóta született, most négyéves lányunknak még jó ideig tökéletesen megfelel a fenti, kis tetőtéri szoba, ezért az alsó szinten, az előszobából nyíló extra szoba évekig valóban elsősorban…

ikea konyha felújítás otthonos

Amikor az új otthonunkba költöztünk, több mindent sikerült a saját ízlésünkre szabnunk, de néhány dolgot kénytelenek voltunk későbbre ütemezni. Utóbbiak közé tartozott például a konyha, aminek a felújítását epekedve vártam, és aminek a kezdetére végül 2020. februárjában került sor. Akiben a dátum kapcsán valamilyen szerencsétlen fordulatot sejtető érzés támadt hirtelen,…

felújított padlástér otthonos

Amikor a tulajdonosok néhány éve első közös otthonukként megvették ezt a lakást a skót fővárosban, örültek, hogy az ottani átlag-ingatlanokkal ellentétben a lakás feletti padlástér is benne volt az árban.   Bár az ingatlant az előző tulajdonosok felújították az eladásra, de csak olcsó megoldásokkal, mindenféle stílust és kreativitást nélkülözve. A falak…

vintage és modern egy otthonban

Ez a XIX. század közepén épült francia ház tökéletes példája a régi és modern harmonikus elegyének. A belsőépítész által felújított otthon ugyan merészen modern kiegészítőket használ, de igyekezett megőrizni néhány eredeti elemet is – így találkozhat egy százötven éves márványlépcső és eredeti kandalló indusztriális izzócsillárral és fekete falakkal.   Ráadásul valóban jól…

tóparti ház felújítva

Az 1950-es években épült, New York közelében található tóparti házat egy házaspár gondolta újra egy építész stúdió segítségével. A többgyerekes család tagjai egyöntetűen szerettek bele a háborítatlan környzettel és mesés kilátással rendelkező otthonba. A házaspár elképzelése és kifejezett kérése alapján a felújítás során a ház eredeti szellemiségét megőrizve került kialakításra a főleg skanidnáv és…

  Az alábbi, idahoi családi ház tökéletes példája annak, mennyi minden múlik a jó színválasztáson egy enteriőr hangulatát nézve. A szomszédok által korábban csak „Skittles házként” emlegetett, ’30-as években épült ingatlant egy fiatal házaspár vette meg a korábbi tulajdonosoktól, első közös otthonukként. A névválasztás nem véletlen, a ház helyiségei ekkor…