Jól jönne egy kis extra hely az otthonodban? Ha kis lakásban laksz, valószínűleg te sem szívesen veszel el a rendelkezésre álló, limitált alapterületből, ahogy azt is tapasztalhattad már, hogy ha a fény útját állod tömör falakkal, ajtókkal, a kis hely még szűkösebbnek, nyomasztóbbnak hat. Márpedig ha szeretnéd elválasztani egymástól az…
hivatkozott posztokkis lakás
Stílusos konyha, 4 négyzetméteren
Ha az ember egy régi bungaló felújításába kezd, ami az otthona mellett (alatt) inkább csak vendégházként funkcionál, szerencsére nem kell elkapkodnia a munkálatokat. Ennek a konyhának a megálmodója és tulajdonosa nem is siette el az átalkítást, szép lassan állt össze az álomkonyha képe. Persze minden relatív; ami amerikai viszonylatban kvázi…
Lagom otthon – nem túl nagy, nem túl kicsi
A skandinávok tudják, hogyan teremtsenek hangulatos, hívogató enteriőröket, az alábbi otthon pedig méretében is tükrözi az ún. lagom életérzést – se nem túl nagy, se nem túl kicsit; éppen elegendő méretű. A 40 négyzetméternyi belső térben főleg fehér színnel érték el a tágas térérzetet, amit sötét- és világosbarna, valamint…
Térelválasztó ötletek kis lakásba
Kicsi a lakás? Kevés a rendelkezésre álló alapterület? Akkor tömör fal/ajtó használata helyett praktikus megoldás lehet valamilyen egyéb téreválasztó elem alkalmazása. Spanyolfal, tolóajtó, paraván, „fa oszlopos” elem, nem is kevés változatból választhatunk, ha egyedi térelválasztó elemben gondolkodunk. Egy polcos kialakítás pl. nemcsak azért praktikus, mert nem csökkenti tovább a térérzetet,…
Csodaotthon mini kivitelezésben
Egy otthon – legyen akármilyen kicsike is, hatalmas érték a tulajdonosa számára. A saját lakás, ház vagy épp minilak nagy kincs az ember számára, attól függetlenül, mekkora vagy épp milyen állapotú. Ha pedig valaki éveken át az utcán élt – ahogy ennek a mesés miniháznak az új tulajdonosa – akkor…
Skandináv lakás 40 négyzetméter alatt
Nem lehet minden vakítóan fehér, attól ugyanis elég ridegre sikerülne az összhatás. Ebben az alig 40 négyzetméteres svéd otthonban azonban a lehető legtöbb elemet sikerült a jó öreg módszer szerint fehérbe öltöztetni. A térérzetet így ideálisra növelték, még a padló is a tiszta hatást sugárzó színre lett festve. A végeredményt…
Ezt is ki lehet hozni 36 m²-ből
Ha csak szöveges hirdetésként botlanánk az alábbi lakás paramétereibe, nem biztos, hogy felkeltené az érdeklődésünket: nincs 40 négyzetméter, ráadásul tetőtéri. A képek viszont annál hívogatóbbak: egy nyitott, világos, otthonos és stílusos enteriőrt mutatnak be, ahol minden egyes saroknak megvan a maga funkciója, nincs kihasználatlan terület, mégsem nyomasztó az összhatás. …
32 négyzetméter okos tárolással
Ki mondta, hogy New Yorkban nincsenek apró lakások? Az alábbi, mindössze 32 négyzetméteres otthon jó példa lehet a praktikus és funkcionális helykihasználásra, érdemes inspirálódni belőle! A fehér és világos, meleg tónusú fa mellett sok élénk színt használ, ettől fiatalos és üde az összhatás. A három fő „zónát” – háló, nappali,…
34 négyzetméter, otthonosan
Ahhoz, hogy a nappali, a konyha és a háló is kapjon az ablakokon át beáradó természetes fényből, ebben a skandináv stílusú lakásban üvegfallal választották le az alvó helyiséget a nappali élettértől. A maga 34 négyzetméterével elég korlátozottnak mondható alapterület szerencsés adottsága a két nagy ablak mellé pluszként járó erkélyajtó,…
Inspiráló home office-ötletek kis helyre
Az utóbbi években sokan azok közül is kénytelenek voltak home office-t kialakítani a saját életterükben, akik korábban akár egy napot sem dolgoztak otthonról. Egy otthoni dolgozósaroknak azonban szerencsére az előnyei is megvannak, és nem feltétlenül arra gondolok, hogy pizsamában, habos kávét szürcsölve is lehet e-mailekre válaszolni, miközben elindít az ember…