Egy alapvetően natúr árnyalatokkal operáló belső tér nemcsak azért lehet jó, mert letisztult, megnyugtató, otthonos vagy adott esetben még elegáns is, hanem mert olyan, mint egy üres vászon, egy adott évszakra is egyszerűen finomhangolhatjuk, néhány kiegészítő ügyes megválasztásával. Az alábbi svéd lakásban éppen őszi tematika van uralkodóban, amihez persze…
hivatkozott posztokpasztell színek
33 négyzetméteres legénylakás
Egyszerű és funkcionális kialakítás, sok tárolófelülettel, kortárs dizájnban, skandináv stílusjegyekkel – így szólt a 33 négyzetméteres, bukaresti garzon tulajodonosának a megbízása, amikor belsőépítészt fogadott az üres, felújítandó lakás kialakítására. Különleges és egyben visszafogottan elegáns hatást kölcsönöznek a kis, belső térnek a kortárs képek. A sárga szín élénkéséget visz az enteriőrbe, valamint a…
Belső kétszintes? Tetőtérben, stílusosan
Sokan ódzkodnak a belső kétszintes otthonoktól, mert nem szeretnek/akarnak lépcsőzni, mert aggódnak, hogy ami épp kéznél kéne, hogy legyen, ott maradt a másik szinten, vagy egyszerűen csak nem akarnak két kicsi életteret egy nagy helyett. A tetőtérben lakástól pedig sokan alapból tartanak, merthogy könnyen felmelegszik/lehűl, mert sok helyen kisebb a belmagasság,…
28 négyzetméteres otthon
Kis alapterület, egy légtér még közel sem a világ vége! Ha nem áll rendelkezésünkre sok tér lakásunk berendezéséhez, idén is segítségül hívhatjuk a kis lakások jó barátját, a skandináv stílust. Minél nagyobb térérzet elérése a cél, annál több fehér színt érdemes az enteriőrben használni, ahogy az alábbi skandináv otthon is tökéletesen…
Csajos garzon Párizsban
Bájos, praktikus, világos, otthonos: ez a francia gyöngyszem egy párizsi lány ízlésének és praktikus berendezésének gyümölcse. Beköltözése előtt kiüttetett néhány falat, és újragondolta az egész elrendezést. A lágy színektől romantikus hatású, ugyanakkor okos megoldásokat alkalmaz a helykihasználásra. Nézzük! A konyha szinte hófehér, így egyáltalán nem tűnik kicsinek. Tiszta, elegáns, hívogató hatást…
A legszebb családi ház
Szívesebben böngészem és állítom össze kisméretű lakások inspiráló kivitelezéseit itt a blogon, mert én magam is kis alapterületen vagyok kénytelen praktikus életteret kialakítani, de ha „szembe jön” egy olyan ház, aminek a belső dizájnja, kialakítása, hangulata megfog, akkor megosztom azt is. Ha másért nem, már csak a szépségéért is, hiszen…
Nyaraló Sevillából
Újabb mediterrán stílusú nyaralóban tehetünk virtuális sétát, méghozzá a Sevilla-i Carmonából. Tudom, tudom, kinek van ekkora háza, nem hogy nyaralója, mégis mi lenne inspiráló ebben a hodályban? Például a színek. A türkizre festett ablak és ajtókeretek, a tarka, pirosas, lilás, csíkos, össze-vissza mintás kiegészítők, párnák, szőnyegek. Ahogy különböznek…