hivatkozott posztokszínek

egy szín a meleg hatásért otthonos

Mindent egy lapra, azaz egy színre: ebben a barcelonai otthonban nem féltek a türkiztől, az összes helyiségben dominánsan vonul végig a kék tengert idéző meleg árnyalata.  Szekrény, komód, szék, párna, ajtó, olvasólámpa, asztal, képkeretek: mindenben visszaköszön a nyaralók hangulatát hozó tónus, amitől vidám, könnyed és nem utolsó sorban egységes, harmonikus…

Nagy figyelmet kellett szentelniük a tulajdonosoknak a színek megválasztásának ennél a családi otthonnál. A téglalap elrendezésű lakásokban ugyanis mindegyik helyiség kommunikál a másikkal, fontos tehát, hogy egymástól elütő színekkel ne bontsuk meg a harmonikus folyotonosságot, amit az alaprajz sajátossága ad.    A sötét padló az egész enteriőrt végigkíséri, még a fürdőszoba…

  Az alábbi, idahoi családi ház tökéletes példája annak, mennyi minden múlik a jó színválasztáson egy enteriőr hangulatát nézve. A szomszédok által korábban csak „Skittles házként” emlegetett, ’30-as években épült ingatlant egy fiatal házaspár vette meg a korábbi tulajdonosoktól, első közös otthonukként. A névválasztás nem véletlen, a ház helyiségei ekkor…

Ciklámen, citromsárga, babakék, púderrózsaszín, türkiz, piros, szürke – mind, egy helyen, egy malagai lakásban.   Alapvetően az egyszerűség, a natúr színek és visszafogott stílus híve vagyok, és úgy gondolom, hogy nagyon sok, vibráló színnel elárasztott otthonban csak az érzi jól magát, akit nem zavar a túl sok energia, és ő maga…

Ha összesen 30 négyzetméter áll az ember rendelkezésére, hogy berendezze az otthonát, bizony nem árt praktikákhoz folyamodni, a több szobás kialakítás – lássuk be – nem opció. Az egy légtérben, egyszerre nappali, étkező és hálórész kombinációja nem hagy sok lehetőséget a kreativitásra – itt szerencsére sikerült mégis otthonos enteriőrt kreálni.…

Ahogy az utóbbi másfél hét válogatásaiból is kiderült, a pezsgőszín nem egyenlő kizárólag a csillámló, valamelyest áttetsző arannyal, ugyanúgy lehet bézs, krém, pasztelles natúr, azaz lehet ezüstös is, kitűnően harmonizál lilával, zölddel, kékkel, egyszerűségénél fogva a markánsabb színárnyalatokkal ugyanúgy, ahogy a visszafogottakkal is.     Következzen egy olyan válogatás otthonokból, ahol egy-egy…

Ha mindössze harminc négyzetméter adott az otthonunk berendezésére, minden praktikát érdemes bevetni a tervezésnél a hely maximális kihasználása érdekében.    Ebben a lisszaboni lakásban egy légtérben oldották meg a nappali és éjszakai élettér funkcióját: a lakás fókuszpontjában található kihúzható kanapé napközben ülőalkalmatosság, este viszont átalakul a garzon franciágyává.  A lakás téglalap elrendezése a…

Nem kevés időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy újra magunkba szippanthassuk a nyár illatát – töltődjünk fel egy kicsit a világ másik felén megépített nyaraló képeivel!  Virtuális séta az ausztrál Merricks-ben:   A tulajdonos pár évekkel ezelőtt egy magazinban látta meg az ’50-es évek stílusát tükröző, egyszintes faházat, amely egyből levette őket a lábukról.…

A csempék mérete, formája, mintája, színe; a járólapok színe, a munkalap, a szekrények, a tűzhely, a hűtő – sok minden játszik fontos szerepet konyhánk hangulatának, stílusának kialakításában, és ugyan sokan az egyszerűségre, így a natúr színekre szavaznak, megéri kísérletezni a színek kombinációjával. Következzen egy válogatás színes, gyönyörű konyhákból, inspirációul!  …

Önmagában sem rossz, ha az otthonunkban vidám, meleg hangulat dominál – még jobb érzés lehet ez viszont, amikor a szürke, hideg napokon térünk haza egy fárasztó nap után. Ha már a napfényt – hamarosan egyre inkább – nélkülöznünk kell, nem árt egy-egy praktika, amivel a nyári életérzés morzsáit becsempészhetjük lakásunkba, házunkba.…