Jó dolog a tetőtérben élni? Több hátránnyal jár, mint előnnyel? Aki járt már tetőtéri lakásban, valószínűleg meg tudná fogalmazni, milyen érzéseket vált ki belőle ez a nem mindennapi helyiség – a maga fura falsíkjaival, hangulatával, hangjaival, fényeivel. Amikor az otthonunkat először láttam (még teljesen más kinézetben), emlékszem, magával ragadott a tetőszint sajátságos, kuckós hangulata, de máris jöttek az aggasztó gondolatok is, mennyire lesz meleg/hideg, mennyire lesz hangos, milyen szinte közvetlenül a „tető alatt” elaludni/ébredni, illetve persze a lakás kétszintes mivoltából eredő lépcsős megoldás is ijesztőnek tűnt. Most, négy év elteltével már konkrétan tudom, hogy ugyan volt alapja a félelmeimnek, de bőven túlnőtt rajtuk a sok pozitívum, amit a tetőtérben kialakított élettér adott a mindennapjainkhoz. Ezek közül a legfőbb maga a kuckózós, otthonos hangulat, az egyedi falsíkok adta különleges életérzés. Arról nem is beszélve, hogy a tetőablakokon keresztül láthatjuk a világoskék vagy épp felhős eget, az egymást kergető felhőket; sőt, ha nem húznánk le az árnyékolót éjszakára, a csillagokban is gyönyörködhetnénk az ágyban fekve. És elárulom; ha épp nem jégesősen robajló viharról van szó, egy nyári záporos éjszaján a tetőn doboló eső hangjára elaludni is igazán különleges élmény.
A mi otthonunkban is tetőtéri a hálószoba, ahogy az ún. közlekedő tér is, ahol a dolgozósarkomat alakítottam ki (fenti kép).
Az alábbi képen pedig (hálószoba) látható, hogy nem tudtuk teljesen a falhoz tolni a szekrénykéket, komódot, de minket nem zavar a kihasználatlan kis terület a tárolóelemek mögött. Sokan azonban egyedi bútorokat készíttetnek a tetőtéri helyiségek falsíkjához – ami újabb egyediséget csempészhet az enteriőrbe. A következő válogatásban igyekeztem olyan megoldásokat gyűjteni, amelyek megmutatják, hogyan lehet otthonosan berendezni ezeket a nem mindennapi adottságú tereket.
Tetszett a bejegyzés? Kövesd az oldalt facebookon!
Szívesen nézegetsz inspiráló képeket szép otthonokról? Kövesd az otthonost instagramon!
Képek forrása: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt.