hivatkozott posztoknagy lakás

felújított padlástér otthonos

Amikor a tulajdonosok néhány éve első közös otthonukként megvették ezt a lakást a skót fővárosban, örültek, hogy az ottani átlag-ingatlanokkal ellentétben a lakás feletti padlástér is benne volt az árban.   Bár az ingatlant az előző tulajdonosok felújították az eladásra, de csak olcsó megoldásokkal, mindenféle stílust és kreativitást nélkülözve. A falak…

Csak azért, mert egy lakás nagy alapterületű, még nem evidens, hogy könnyebb berendezni, mint kisebb társait. Bár tény, hogy nagyobb üres terület áll rendelkezésre, ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy nagyobb teret kell „belakni”, stílusosan kialakítani.    Ebben a barcelonai, 120 négyzetméteres otthonban egy belsőépítész stúdió munkatársai kapták feladatul  az enteriőr megalkotását.…

Natúr, sötétbarna fagerendák és padló adja ennek a 82 négyzetméteres, svéd otthonnak a fő, rusztikus stílusát, amit persze skandináv jegyekkel tettek működő egésszé a belső építészek. Ennyi nyers, már-már durvának mondható fa elem használata azt is jelenthetné, hogy az enteriőr összhatása rideg és a legkevésbé sem hívogató – ellenben a puhító…

Ezt a 75 négyzetméteres, madridi lakást főként kiadásra tervezve rendezték be, ezért vállaltak be valószínűleg több merész húzást is. Ami nekünk csak jó, mert megnézhetjük, hogyan mutat egy nyers téglafal klasszikus és modern, minimalista bútorokkal, vagy épp egy modern stílusú fürdőszobában, cementlapokkal kombinálva. Nézzünk körbe!   Egy alapvetően natúr színekkel…

Sokszor ugyanakkora, ha nem nagyobb kihívás elé állítja az embert egy nagy élettér berendezése, mint egy kis lakás kreatív kialakítása. Ugyan hasznos és jó a nagy alapterület, mégsem mindegy, sikerül-e stílusosan, megfelelő mennyiségű bútorral, megfelelő árnyalatú színekkel belakni azt – szükség van a kreativitásra ilyenkor is.   Ezt a varsói,…

Ezt a new yorki albérletet egy fiatal pár rendezte be a saját ízlésének megfelelően. Nem is kis terület, mintegy száz négyzetméter állt a lehetőségükre – a lakásban van vendégszoba külön fürdőszobával, valamint elég nagy a nappali is (alaprajz a bejegyzés végén).   Amikor a fiatalok kiadó lakást kerestek Brooklynban, luxus felszereltségű, ugyanakkor karakteres…

Nem csak egy kis lakás berendezése igényel kreatív megoldásokat, egy nagyobb élettér stílusos, ízléses kialakítása is külön tervezési feladat elé állíthatja a tulajdonosokat.    Ezúttal egy 70 négyzetméteres lakás otthonos dizájnját mutatja be a blog.    A fehér falszínek nem csak azért kerülendőek egy nagy alapterületen, mert alapvetően nincs szükség a…

Nem lehet megunni a skandináv stílust! Persze, támadni is könnyű, mert sokaknak túl egyszerű, túl rideg, túlzottan monoton a sok fehérrel, pedig ilyen lakásokból is lehet kifejezetten kreatív, inspiráló megoldást találni. Itt van például ez a svéd, városi lakás, ahol a tulajdonosok azzal bízták meg a belső építész  csapatot, hogy a tágas tereket…