Az egykor gyárként funkcionáló épületet kilenc évvel ezelőtt egy befektető alakította át lakásokká. Az alábbi otthon tulajdonosa először albérlőként lakott az egyikben, és kifejezetten szerette az indusztriális dizájnt. Annyire megkedvelte a környéket és a házat is, hogy jelezte a szomszédoknak, bármelyik emeleten „vevő” lenne egy eladó lakásra. Nemsokára az egyik legfelső emeleti lakó…
hivatkozott posztokfehér
30 négyzetméter a tetőtérben
Nappali, konyha, dolgozósarok, hálósarok, étkező, fürdőszoba – mindez harminc négyzetméteren, ráadásul egy beépített tetőtérben! Egy ház padlásterének beépítéséből világos, otthonos, hívogató kislakást varázsoltak a tulajdonosok. A tető egyik oldalán fekvő tetősíkablakoknak köszönhetően elegendő, sőt, a teljes ablakokkal kiegészülve kifejezetten sok természetes fény járja át a belső teret. A fehér falak…
Tetőtérben, világosan
Az alábbi lakás egy 1888-as épület felújított tetőterében került kialakításra. Mivel kizárólag tetősík ablakok szolgáltatják a fény, egyértelmű volt, hogy fehérre festik a falakat, illetve hogy világos, natúr színű lesz a padló és a bútorok nagy része is. A fehér frisseséget áraszt, nem utolsó sorban azonban nem csak színénél fogva növel…
Apró lakás, nagy belmagassággal
Egy lakás belmagasságát sokan nem szeretik funkcionálisan kihasználni a térérzet rovására, ami értelemszerűen annál értékesebb, minél kisebb a lakás alapterülete. Ugyanakkor, ha egy garzon belmagassága megengedi, érdemes a teret vertikálisan is maximálisan hasznosítani, több trükkel is elérhető, hogy ne legyen nyomasztó, szűkös, zsúfolt a hatás. Nem mindegy, milyen színeket használunk, egy sötét,…
Brooklyn-i konyha felújítás
Egy konyha felújítása nagy feladat, sok munkát és tervezést igényel, ellenben a bele fektetett energia bőven megtérül, ha egy otthonosabb, esztétikusabb, kényelmesebb helyiség a végeredmény. Elvégre nem csak sütni-főzni jobb egy olyan helyen, ahol szívesen tölti az ember az idejét, de a családi étkezések hangulatát is pozitívan megalapozhatja. Ennek a…
Inspiráló fehér fürdőszobák
Legyen kád, érje természetes fény, legyen padlófűtés, legyen jó zuhanykabin, legyen jó sminktükör és lámpa – mindenkinek más és más szempont viríthat a prioritási listája elején, ha egy fürdőszobáról van szó. Egyben viszont valószínűleg mindenki egyet ért: egy fürdőszoba akkor jó, ha hívogató, meleg, kényelmes, tiszta, ha szép. És mivel egy fürdőszoba…
A legszebb családi ház
Szívesebben böngészem és állítom össze kisméretű lakások inspiráló kivitelezéseit itt a blogon, mert én magam is kis alapterületen vagyok kénytelen praktikus életteret kialakítani, de ha „szembe jön” egy olyan ház, aminek a belső dizájnja, kialakítása, hangulata megfog, akkor megosztom azt is. Ha másért nem, már csak a szépségéért is, hiszen…
Lakás, hófehérben
Elsősorban kis alapterületű lakásoknál vált elterjedt megoldássá, hogy a térérzet optikai növelésének érdekében a falakat fehérre festik, sokszor pedig egy-egy szekrényen, bútoron is ez, a sokak számára rideg, unalmas szín köszön vissza. Míg a praktikai okok sok esetben a fehér mellett szólnak, egyre többen fogalmaznak meg kritikát az egyhangú, steril, hideg…