hivatkozott posztokkis ház

Ha erdei menedékre gondolunk, többnyire elszigetelt, visszafogott, a környezetébe simuló, rejtőzködő házikó képe jelenik meg előttünk. Ez az amerikai miniház ugyan elszigetelt, ellenben merész szerkezetével véletlenül sem rejtőzködik az arra kirándulók elől, belül viszont stílusosan visszafogott és modern.     A 17 négyzetméteres házikó egy klasszikus háromszög faház alapjaival épült, csúcsos tetővel…

A filmes-grafikus Cristopher legnagyobb álma mindig is egy saját otthon volt, a hegyekben. Amíg nem hallottak a coloradói „kisház-mozgalomról”, barátnőjével  nem is sejtették, hogy ez az álom hamarosan megvalósítható lesz. Miután viszont egyre több megvalósult példával és inspirációval találkoztak, elhatározták, hogy megépítik saját otthonukat.    Colorado egyik legszebb részén, egy kavicsos…

Lynne imádta gyerekkorában a titkos rejtekhelyet, ami csak az övé volt – a fára épített kis házikót. Az ez iránti nosztalgia, valamint egy barátjánál látott, bútorozott lombház* adta az ihletet a négy gyermekes családanyának és férjének a saját házuk megépítéséhez. Szerettek volna egy saját kis paradicsomot a negyven hektáros területükön,…

A fenti képen látható büszke és boldog tulajdonos alakította át ezt a mindössze 21 négyzetméteres házikót a saját stílusára. A lombos fák és üde zöld növények között megbújó ház a fiatal lány otthona, nem csak pihenni jár ide. A kis, kaliforniai faház valamikor a sógora nagymamájának művészeti stúdiójaként funkcionált. Három évvel…

Amikor azt mondjuk, kis lakásban él egy család, valószínűleg legtöbben egy 40 négyzetméter körüli otthonra asszociálunk. Ebben a miniházban viszont 25 négyzetméteren húzza meg magát két szülő két kisgyerekkel. Lássuk, hogyan rendezték be nem mindennapi mobil-otthonukat!   Íme, az előszoba, fali akasztóval és cipős „sarokkal”:  Itt jutott hely könyveknek is: …

Ahogy különleges tetők után kutattam, szembe jött velem egy tündéri kis nyaraló, ami kívülről egy menő háromszögnek tűnik. Persze belülről is az, ahogy a képek mutatják, de ugyanakkor egy funkcionális nyaraló-házikó is egyben. Nézzünk be egy kicsit!   A svéd nyári lakot építész tulajdonosa tervezte magának és a gyerekeinek. Egyfajta játékos menedéknek…

Robyn és párja, John néhány hónappal ezelőtt költözött ebbe a kis, Santa Cruz-i házba. A teljes élettér kialakítása/berendezése még folyamatban van, de az elejétől fogva arra törekedtek, hogy olyan funkcionális bútorokkal szereljék fel otthonukat, aminek köszönhetően elég helyük marad a pihenésre, illetve amit megoszthatnak Daisy-vel, a házi kedvencükkel is.    Ebben segít, hogy a…

Letisztult dizájn, stílusos berendezés, rengeteg természetes fény: egy családi menedék az a dán hétvégi ház, amit egy házaspár nézett ki magának 10 évvel ezelőtt. Egy kis, sötét fadobozhoz hasonlított, ahogy mesélik, és sok idő kellett hozzá, mire a mai, világos, otthonos hatást elérték a több lépésben történő felújítással.  Nézzük, milyen egy harminckilenc…

Attól, mert egy ház kicsi, még lehet vidám, világos, otthonos és hívogató is egyben – ahogy ez az észak-kaliforniai nyaraló is bizonyítja. Az egy építészeti stúdió által tervezett, mindössze 24 négyzetméteres házikó egy tejüzem mellett épült, kopás-, és korrózió-álló anyagok felhasználásával.    A gyerek-, és családbarátra tervezett nyaraló minden sarkából vidámság árad.…

Az alábbi kisházat egy belső építész csapat álmodta újra, a tulajdonos szabad kezet adott a csapatnak, a helykihasználás jegyében.    A felújítás során nemcsak világosabb tereket alkottak, a tárolókat is praktikusabban alakították ki, szinte minden centimétert hasznosan, okosan rendeztek be. Mindemellett a színek használatára is odagfigyeltek, valamint a világos árnyalatok…