Hát, ez is eljött, kicsit hamarabb, mint gondoltam, de ilyen a szülőség, azt hiszem. 🙂 Nem is olyan rég (jó, hát, igazából több mint hat évvel ezelőtt) még kék alapon fehér és sárga ráját, bálnát, teknőst és gömbhalat festettem a kislányom szobájának falára – most pedig eljött az idő, hogy…
KategóriákÁtalakítás
Így lett hangulatos az étkezősarkunk
A cikkben ajánlások, linkek szerepelnek, ezért támogatott tartalomnak minősül. Belső kétszintes otthonunk amerikai konyhás, és külön, étkezőnek fenntartott helyiség nincs benne, egy elég hangsúlyos lépcsősor viszont igen. A beköltözésünkkor még szürkére festett vasszerkezetes, lebegő fokokból álló lépcső volt az egyik sarkalatos pont a lakásban, amit minél előbb szerettünk volna kiváltani egy…
Svéd életérzés egy dél-francia faluban
A svéd fotós, Anna és francia kalapkészítő férje, Joncha 2020 nyarán nagy döntést hozott – eladták stockholmi otthonukat, hogy az álmaikat kövessék, és a fiukkal együtt melegebb éghajlaton, a természethez és a Földközi-tengerhez közel éljenek. Skandináv életüket maguk mögött hagyva, a saját ízlésükre alakítottak egy dél-franciaországi faluban álló, régi házat.…
Stílusos konyha, 4 négyzetméteren
Ha az ember egy régi bungaló felújításába kezd, ami az otthona mellett (alatt) inkább csak vendégházként funkcionál, szerencsére nem kell elkapkodnia a munkálatokat. Ennek a konyhának a megálmodója és tulajdonosa nem is siette el az átalkítást, szép lassan állt össze az álomkonyha képe. Persze minden relatív; ami amerikai viszonylatban kvázi…
Dolgozószoba felújítás
Volt egy szoba az otthonunkban, amit a beköltözéskor egy gardróbbal egybekötött vendégszobának szántunk, illetve a későbbiekben a majdani gyermekünk kamaszkori szobájának. Mivel az azóta született, most négyéves lányunknak még jó ideig tökéletesen megfelel a fenti, kis tetőtéri szoba, ezért az alsó szinten, az előszobából nyíló extra szoba évekig valóban elsősorban…
Konyha felújítási tapasztalatok – IKEA konyhabútorral
Amikor az új otthonunkba költöztünk, több mindent sikerült a saját ízlésünkre szabnunk, de néhány dolgot kénytelenek voltunk későbbre ütemezni. Utóbbiak közé tartozott például a konyha, aminek a felújítását epekedve vártam, és aminek a kezdetére végül 2020. februárjában került sor. Akiben a dátum kapcsán valamilyen szerencsétlen fordulatot sejtető érzés támadt hirtelen,…
Lakásfelújítás, padlástérrel
Amikor a tulajdonosok néhány éve első közös otthonukként megvették ezt a lakást a skót fővárosban, örültek, hogy az ottani átlag-ingatlanokkal ellentétben a lakás feletti padlástér is benne volt az árban. Bár az ingatlant az előző tulajdonosok felújították az eladásra, de csak olcsó megoldásokkal, mindenféle stílust és kreativitást nélkülözve. A falak…
Vintage és modern – házfelújítás francia módra
Ez a XIX. század közepén épült francia ház tökéletes példája a régi és modern harmonikus elegyének. A belsőépítész által felújított otthon ugyan merészen modern kiegészítőket használ, de igyekezett megőrizni néhány eredeti elemet is – így találkozhat egy százötven éves márványlépcső és eredeti kandalló indusztriális izzócsillárral és fekete falakkal. Ráadásul valóban jól…
Tóparti ház felújítva
Az 1950-es években épült, New York közelében található tóparti házat egy házaspár gondolta újra egy építész stúdió segítségével. A többgyerekes család tagjai egyöntetűen szerettek bele a háborítatlan környzettel és mesés kilátással rendelkező otthonba. A házaspár elképzelése és kifejezett kérése alapján a felújítás során a ház eredeti szellemiségét megőrizve került kialakításra a főleg skanidnáv és…
Szivárványházból natúr szépség
Az alábbi, idahoi családi ház tökéletes példája annak, mennyi minden múlik a jó színválasztáson egy enteriőr hangulatát nézve. A szomszédok által korábban csak „Skittles házként” emlegetett, ’30-as években épült ingatlant egy fiatal házaspár vette meg a korábbi tulajdonosoktól, első közös otthonukként. A névválasztás nem véletlen, a ház helyiségei ekkor…