Romantikus, cuki, kedves, vagy épp túlzó és merész?
Bár mintákkal már egyre többen mernek kíslérletezni, ha falfelületek kiválasztásáról van szó, a virágminta még most is az egyik legvadabb elképzelésnek számít. Pedig ha okosan kombináljuk, igazán bájos, kellemesen vibráló hatást érhetünk el vele.
Erre tökéletes példa ez az 55 négyzetméteres lakás. Nem merték a tulajdonosok itt sem a nappaliban, sem túl nagy egybefüggő falfelületen használni ugyan, de a konyha egyik falán alkalmazott virágszőnyeg üde foltja lett a helyiségnek. Nem nyomasztó, nem túlzsúfolt, inkább kedves, mintsem tolakodó:
Ami jól látszik, az a fontos alapszabály, hogy ha bátrabb mintákhoz nyúlunk (csak úgy, mint a merészebb, hangsúlyos színeknél), mindig figyeljünk rá, hogy ellensúlyozzuk valamilyen natúr színnel, például sima fehér falakkal, vagy ahogy ez a konyhai példa is mutatja, fehér bútorokkal, homogén felületekkel egyaránt:
A nappaliban „csak” a nyers téglafal számít merésznek:
De ha hiányoztak volna a virágok, akkor most kaphatunk még:
A hálóban is csak az egyik falsíkot burkolták mintákba, de így ízléses lett a végeredmény:
Érdekelnek hasonló bejegyzések? Ha igen, itt követheted a blogot facebook-on!
Képek forrása: itt.