Tetőtéri az otthonod? Ezeket jó, ha tudod!

Mivel a mi otthonunk egy része tetőtéri, kíváncsi lettem, amikor a VELUX  megkeresett egy együttműködés kapcsán. Ellátogattam az óbudai showroomba, és közelebbről szemügyre vettem a tetőtéri ablakokat kiegészítő megoldásokat. Ami legjobban érdekelt – a közelmúlt 40 fokos hőségei miatt –, az persze a hővédelem volt.

duó fényzáró roló, forrás: VELUX

Egy otthonos, világos, mégsem túl meleg hely a lakásunkban igazán felértékelődik a nyári hónapokban. Én például otthonról dolgozom, így a saját bőrömön tapasztalom, hogy egy bizonyos hőmérséklet felett már nem tudok koncentrálni, és 37-40 fokos kinti melegből sajnos bőven kijutott az utóbbi hetekben, idén is. De senkit nem kell szerintem győzködnöm arról, hogy egy pihentető hely a tetőtérben, ahol dolgozhat, vagy csak lazíthat az ember, akár egy jó könyvet olvasva, kellemesebbé teheti az otthon töltött időt. Arról nem is beszélve, hogy ha nem hevülünk túl, az jót tesz a testi és lelki egészségünknek is. 🙂

belső fényvédő megoldások, egymás mellett

Mi például belső sötétítővel, azaz hivatalos nevén fényzáró rolóval és külső árnyékolóval, azaz hővédő rolóval védekezünk a meleg ellen a tetőtérben. A bemutatóteremben közelebbről is megnézhettem a többi megoldást is.

A VELUX redőnyök pl. egész éves védelmet jelentenek, míg a hővédő rolók és a hővédő fényzáró rolók kiváló hővédelmet nyújtanak azoknak, akik a forró napokon szeretnék kényelmesen érezni magukat a lakásban, és a meleg éjszakákon szeretnének jobban aludni.

hővédő-fényzáró roló, forrás: VELUX

Ezenkívül az árnyékolók azt is megakadályozzák, hogy a reggeli napsugarak szükségtelenül korán felébresszenek minket –ami számomra elsődleges, mert a legkisebb fényre is hajlamos vagyok felébredni. Akár teljesen ki tudják zárni a fényt a nap bármely szakában, így lehetővé teszik a pihentető alvást akár délben is. Ezek a megoldások könnyen kezelhetők, így a szellőztetés is egyszerű velük, és gondoskodhatunk friss levegőről.

redőny, forrás: VELUX

A hatékonyságuk, funkciójuk szempontjából fontos megkülönböztetnünk a külső és belső kiegészítőket. Míg a belső árnyékolók a fényvédelem részei, addig a VELUX külső hővédő redőnyei és rolói még azelőtt megfékezik a napsugarakat, hogy azok elérnék az ablaküveget. A kézi vezérlés mellett távvezérlésű, napelemes változat is elérhető a legtöbb kiegészítőből. Terméktől függően (roló vagy redőny) a külső hővédők akár 76-93 %-kal is tudják csökkenteni a besugárzó hőt. Ajánlottak tehát a nap nagy részében intenzív napsugárzásnak kitett tetőtéri ablakra, különösen a nyugati és déli tájolású helyiségekben.

hővédő fényzáró roló, forrás: VELUX

Az árnyékolók távvezérlésű- elektromos, illetve napelemes változatához sincs szükség vezetékezésre, elektromos intergációra, ellenben ezek beszerelését szakember végzi.

hővédő-fényzáró roló kívülről, forrás: VELUX

Azokban a belső terekben pedig, ahol a napfény elengedhetetlen a forró nyári időszakban, mint például a konyhákban, az otthoni irodákban és a nappalikban, a fényáteresztő rolók a legmegfelelőbbek. Amellett, hogy védelmet nyújtanak a hőség ellen, beengedik a nappali fényt is, és kellemesen világossá teszik a helyiséget például játékhoz vagy a házi feladat elvégzéséhez, miközben nem akadályozzák a kilátást sem.

fényáteresztő roló, forrás: VELUX

Tudtad? Az ajánlott hőmérséklet a belső helyiségekben nyáron, napközben 25°C alatti, míg a jó alváshoz 18-22 °C körüli érték az ideális. Ahhoz, hogy ezt elérhessük, érdemes pár dologra odafigyelni.

3 tipp, amitől tetőtéri otthonunk nyáron is komfortos lehet

Néhány szabály betartásával az otthonunk hűvösebb lehet nyáron, a hővédő termékek pedig segítenek a nyári mindennapokat még egyszerűbbé tenni.

  • A szellőztetés a legolcsóbb és egyben az egyik legegyszerűbb módja a lakások lehűtésének, ugyanakkor fel is tölti a szobát friss, tiszta oxigénnel. A leghatékonyabb szellőztetéshez egyszerre nyissuk ki a hűvösebb oldalon, a lenti szinten található ablakokat, és a melegebb, naposabb oldalon található felső szinti ablakokat. Szellőztessünk a kora reggeli és az éjszakai, hűvösebb órákban, és engedjük le az árnyékolókat vagy a redőnyöket, amikor a nap az ablakokra süt.

  • Előzzük meg a légkondi fölösleges használatát! Ehhez az adott helyiség túlmelegedésének megelőzése a legjobb megoldás. Amire a showroomban is felhívták a figyelmem, az az, hogy a külső redőnyök sokkal hatékonyabbak, mint a belső árnyékolók, mert már azelőtt megállítják a napsugarakat, hogy azok eljutnának az ablaküveghez. Nem véletlen, hogy a mediterrán térségben ezek használata általános gyakorlatnak számít. A VELUX külső hővédő termékei akár 93%-kal is csökkenteni tudják a beáramló hőt, így a tetőtér hűtése környezettudatosabb lehet, az ott végzett munka vagy az éjszakai alvás pedig kényelmesebb. A legjobb megoldás azonban a belső és külső hő- és fényvédő elemek kombinált alkalmazása.

  • Egy extra kényelmi megoldással pedig még tovább növelhetjük a kényelmi funkciót. A (VELUX INTEGRA® tetőtéri ablakokkal, árnyékolókkal és redőnyökkel kompatibilis) VELUX Applikációval akár egyetlen mozdulattal zárhatjuk és nyithatjuk a tetőtéri ablakokat, árnyékolókat és redőnyöket. Sőt hagyatkozhatunk a rendszer beltéri klíma-szabályzójára és élő időjárási adatfigyelőjére is az automatikus szellőztetésért. Így anélkül szabályozható a szobába áramló napfény vagy éppen friss levegő, hogy felállnánk az asztaltól.

Levegő be, rovarok ki!

Ami a mi otthonunkból hiányzik, de már tervezzük:

szúnyogháló, forrás: VELUX

Mi sem szeretjük feleslegesen járatni a légkondit (és a növekvő energia árak miatt, ki tudja, egyáltalán néha bekapcsoljuk-e majd hamarosan), ezért egy kevésbé fülledt éjszaka pl. jó megoldás a levegő hűtésére a hűsítő szellő beengedése. Azt viszont senkinek nem kell bemutatnom, mennyire meg tudja zavarni a jó alvást egy (vagy akár több), nyitott ablakon betolakodó vérszívó jelenléte, így egy szúnyogháló igazi kincs.

szúnyogháló, forrás: VELUX

Közelebbről is szemügyre vettem a VELUX megoldását, ami amellett, hogy esztétikus a fehér keretével, egyszerűen kezelhető is, és bármely más VELUX belső vagy külső redőnnyel kombinálható. Szövete átlátszó, és amikor éppen nincs használatban, elrejthető a vékony felső burkolatban, így nem zavarja a kilátást sem.

A cikk megjelenését a VELUX támogatta.