Tengerparti hangulatot a lakásba!

Önmagában sem rossz, ha az otthonunkban vidám, meleg hangulat dominál – még jobb érzés lehet ez viszont, amikor a szürke, hideg napokon térünk haza egy fárasztó nap után. Ha már a napfényt – hamarosan egyre inkább – nélkülöznünk kell, nem árt egy-egy praktika, amivel a nyári életérzés morzsáit becsempészhetjük lakásunkba, házunkba.

 

Az alábbi ház valóban tengerparti: két kaliforniai lány alakította ki a dizájnt, nem volt nehéz dolguk, adott volt egy nagy alapterület, illetve egyikük belső építész, másikuk divatblogger. A lakásunk helyszínen nem változtathatunk, abból kell gazdálkodnunk, amink van, de néhány ötletet nyugodtan elleshetünk a kreatív háztulajdonosoktól!

Közhely ugyan, de a sötétebb évszakokban fokozottan érvényes, a világos falak, bútorok, textilek derítik a belső teret, növelik a térérzetet.

Egy-egy nyári fotó, virág, parti kép, festmény is segít a napfényes hangulat elérésében, ahogy egy-egy uszadékfa, valami a természetből, egy kirándulásról (kavicsok, homok vázában, stb.) hazamenekített emlék is az otthonos, hívogató hatást erősíti. 

Szintén közhely, de a meleg színek, mint a fa puha barnaságával is jó hatást érhetünk el, a melegről a nyárra asszociálunk – ahogy fordítva is. 🙂

A türkizről már több szó is esett a blogon, fehérrel, virágokkal kombinálva kifejezetten nyári, barátságos hangulatot ad egy helyiségnek – jelen esetben az étkezőnek:

Szárított (vagy akár mű) levendula jópofa vázákban, vagy más élő virág színeivel szintén a nyári, tavaszi hangulatot idézhetjük fel otthonunkban:

Egy-egy jól megválasztott kiegészítő is sokat dobhat egy egyébként monoton falon (a fa pedig itt is a vízparti hatást erősíti):

Ami a leginkább becsempészhető egy belvárosi lakásba is, és mégis hat, az egy jól eltalált textil, ahogy ez a napernyőre emlékeztető csíkos „függöny” a hálóban:

És még helyet sem igényel, mint egy ajtó a szekrényen:

Befőttes üvegbe is csempészhetünk színes köveket, akár tengerpartról, Duna-partról gyűjtögetett lapos kavicsokat, apróságnak tűnik, mégis sokat érhetünk el vele:

A tengerparti festmények persze önmagukban is jók:

Ez pedig végül a kaliforniai ház fürdőszobájának részlete:

Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva követheted a blogot facebook-on!
 
Képek forrása: itt.