Szivárványházból natúr szépség

 felújítás átalakítás ház inspiráció színek

Az alábbi, idahoi családi ház tökéletes példája annak, mennyi minden múlik a jó színválasztáson egy enteriőr hangulatát nézve. A szomszédok által korábban csak „Skittles házként” emlegetett, ’30-as években épült ingatlant egy fiatal házaspár vette meg a korábbi tulajdonosoktól, első közös otthonukként. A névválasztás nem véletlen, a ház helyiségei ekkor még a szivárvány majdnem minden színében pompáztak.

 

Az új lakóknak minden képzelőerejükre szükségük volt, hogy a színkavalkád mögé lássanak, és a kék mennyezet, piros és zöld falak, valamint a lila padló helyett natúr színekben képzeljék el a végeredményt. Így viszont még inkább a magukénak érezhették, és szeretik is a mai napig, ahogy mesélik; otthonuk egy-egy szeglete azóta is, folyamatosan változik. A bútorok és kiegészítők 90%-a second hand, azaz használt elem vagy saját kezű (DIY) munka, amire kifejezetten büszkék.  A most már három fősre gyarapodott művészcsalád nem bánta meg a választást, minden négyzetméterét imádják az egykori cukorkaháznak. 

felújítás átalakítás ház inspiráció színek

UTÁNA:

felújítás átalakítás ház inspiráció színek

A másik hálószoba, vendégeknek:

felújítás átalakítás ház inspiráció színek

UTÁNA:

felújítás átalakítás ház inspiráció színek

felújítás átalakítás ház inspiráció színek

A pár arra a kérdésre, hogy milyen tanácsot adna felújítás előtt állóknak, azt válaszolta, hogy mivel a trendek folyamatosan változnak, a színek és kiegészítők összeválogatásánál kövesse mindenki az ösztöneit, válassza, ami neki tetszik és amiről el tudja képzelni, hogy tíz év múlva is jó érzéssel tölti majd el, ha ránéz.

felújítás átalakítás ház inspiráció színek

felújítás átalakítás ház inspiráció színek

felújítás átalakítás ház inspiráció színek

Tetszett a bejegyzés? Kövess minket facebook-on!
 

Képek forrása: itt és itt.