Parasztház ihletésű skandináv lakás

Nem lehet megunni a skandináv stílust! Persze, támadni is könnyű, mert sokaknak túl egyszerű, túl rideg, túlzottan monoton a sok fehérrel, pedig ilyen lakásokból is lehet kifejezetten kreatív, inspiráló megoldást találni. Itt van például ez a svéd, városi lakás, ahol a tulajdonosok azzal bízták meg a belső építész  csapatot, hogy a tágas tereket ne zsúfolják tele bútorokkal, inkább próbálják meg egy parasztház hangulatát a falak közé csempészni.

 

Így keletkezett egy hatalmas, levegős nappali is többek között, ahol már-már zavaróan kevés a berendezés; egy kanapén, széken és asztalon kívül csak egy tévéállvány kapott helyet a hófehér belső térben.

A konyhában a nyers téglafal is kicsit rusztikus hatást idéz, az új munkapult pedig a fa meleg eleganciájával teszi stílusossá a konyhát. Egyébként maradtak a jól megszokott fehér szín használatánál:

Számomra ez a nappali kicsit személytelennek tűnik, egy nagyobb, puha szőnyeggel sokkal otthonosabb hatást lehetne elérni, de lehet, hogy ezzel is a „vidéki” házak stílusának akartak hódolni a tervezők:

Most jön viszont a lakás – számomra – legjobb pontja, az első képen már szereplő előszoba. Ez a tapéta, a kazettás tükörrel és paddal minden szempontból hívogató, kreatív és üde foltja az egész otthonnak.

A hálószoba is otthonos és egyben rusztikus:

A sok fehérre festett fa elem, valamint a halvány kékes fal, a megfelelő textilek használatával meleg, barátságos hatást nyújt:

És még egy stílusosan berendezett gyerekszobának is maradt hely, még ha nem is túl életszerű a tökéletes rend állapota, amit a fotózásnál kialakítottak:

A konyhából nyíló étkező rész sem túl zsúfolt, az egész lakás levegős, tágas, hívogató:

Az egyszerű fürdőszoba: 

És az erkély:

Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva követheted a blogot facebook-on!

Képek forrása: itt