Praktikusabb szőnyegre váltottunk, szebb lett a nappali

Amikor évekkel ezelőtt szőnyeget választottunk az új otthonunkba, az elsődleges szempont a méret volt. Nem találtunk egykönnyen olyat, ami elég nagy lett volna, márpedig számomra, számunkra a szobák otthonosságának egyik kulcs eleme a szőnyeg. A nappalink pedig szerencsére elég nagy alapterületű, és ugyan amerikai konyhás – tehát figyelnünk kellett arra, hogy a szőnyeg ne nyúljon el egészen a konyhapultig -, az fontos volt, hogy minél nagyobb részt fedjen le a padlón. Bár ekkor még csak ketten voltunk, terveztük, hogy idővel családdá bővülünk, és a kúszások, esések-kelések fő színtere a nappali lesz, azaz a méret mellett a puhaság is fontos faktor volt. A lakásunk alapvetően visszafogott, natúr színekkel operál – ilyenre álmodtuk meg közösen, és ilyenre is festettük a kisebb felújítási munkák során. A tejeskávé és halvány pasztell kék, valamint persze a fehér és fa kombinációja mellé egy krémszínű szőnyeg tökéletesen illett, így nem is hezitáltunk sokat, amikor egy IKEÁs nézelődés során az akkor ADUM néven futó modellbe botlottunk. Ár/érték arányban jó választásnak bizonyult az addig megnézett darabok mellett. Amire nem gondoltam ekkor még, az csupán a „kisgyerekes lét” faktor.

a krémszínű verzió

A kislányommal közös játékok állandó helyszíne a nappali lett, illetve a kis asztalánál ülve itt szeret enni is, így idővel nemcsak gyurmamorzsák hullottak a sűrű szövésű szálacskák közé – amivel még nem is lett volna akkora baj, de ennek a típusnak a takarítása nem a legegyszerűbb. Persze akkoriban ezt nem tudtam, de utólag azt mondom, sem a bézses szín, sem a szövéstípus nem volt jó döntés. Mert bár az időben elcsípett foltokat még gyorsan ki tudtam tisztítani egy nedves, szappanos rongy vagy szivacs segítségével (ami egyébként egy csoda, mindig meglepett, és abszolút pozitívum) belőle, de a porszívózása nagyon nehézkes volt. Márpedig aki kisgyerekes szülő, biztosan egyetért abban, hogy akár naponta is szükség lehet a romok eltakarítására.

az új, kék puhaság

Éppen ezért ezúttal színben és típusban is másra esett a választásom. Persze először online mértem fel a szakáruházak kínálatát, majd csak ezután mentem el személyesen is megtapicskolni azokat a szőnyegeket, amelyek a böngészőablakon keresztül elnyerték a tetszésemet.

a nappali, más szögből

A DIEGO-ban végül élőben egy olyan szőnyegbe szerettem bele, ami a weben keresztül nem keltette fel különösebben az érdeklődésemet, és az utolsó megnézett darabok között bukkantam csak rá. De azonnali szerelem lett – hosszú, puha szálú, vastag és pasztellkék.

közelről

Még csak alig egy hete van nálunk, de a gyermek is azonnal megszerette – vigyáz is rá, bár nyilván elkerülhetetlen, hogy leejtsen morzsákat, dolgokat – hiszen továbbra is a játékok fő színtere a nappali, de ilyenkor csak hozom a vezetéknélküli porszívót, és könnyedén feltakarítom, amit kell. Szerencsére nem igényel akkora nekiveselkedést és erőkifejtést a tisztíása, mint a korábbinak. A praktikumon túl pedig tagadhatatlan előnye még, hogy karakteresebbé tette a nappalit, remélem, sokáig a dísze marad.

A cikk megjelenését a DIEGO támogatta.