Lakásfelújítás, előtte/utána képekkel

felújítás nagyvilág előtte utána

Adott egy kb. 100 éves, 51 négyzetméteres lakás, amit egy építész pár újít fel – barátokat is bevonva az ötletelésbe. A nappalival kezdik. Nézzük a lépéseket!

 

A friss fehér festékrétegen kívül a fő újítás a nappaliban a két fő ablak egyikének helyreállítása volt, hogy ugyanolyan legyen, mint a másik. Ahogy a páros fogalmaz, az ablakok inkább egy kacsintó szempárra hasonlítottak, mint két nyitott szemre, és mivel ez volt a lakás fő fényforrása, ezért ez volt az első, amit meg akartak változtatni. 

A régi nappali: 

felújítás nagyvilág előtte utána

Így fest a felújítás után: 

felújítás nagyvilág előtte utána

A régi parketta még a lakás eredetije volt, az 1910-es évekből. Volt raja persze néhány kopás és repedés, de összegezve elég jó állapotban volt így is, csak a kinézetén akartak változtatni. Valamint az is zavarta a tulajdonosokat, hogy nem volt egybefüggő padlóborítás – a nappalihoz kapcsolódó konyhában és fürdőszobában más-más padlózat volt. Ezért az eredeti padlót alapul hagyva, új parkettát fektettek a tetejére. Emiatt viszont a régi radiátorok nem illettek már a képbe, ezért azokból is újat szereztek.

felújítás nagyvilág előtte utána

felújítás nagyvilág előtte utána

felújítás nagyvilág előtte utána

A hálószobában a fejtámla úgy néz ki, mintha két darab kerámia szobor lenne, pedig igazából csak két tábla hungarocell-piramis – a pár elmondása szerint tökéletes az utcai forgalom és dudák hangjának elnyelésére.

felújítás nagyvilág előtte utána

felújítás nagyvilág előtte utána

felújítás nagyvilág előtte utána

Bár a lakás közepén áll, a konyha teljesen elkülönült a többi helyiségtől. Ezen változtatni akartak mindenképp, így a nappalit és konyhát elválasztó tömör falakat kibontották, és helyette üvegajtót, „ablakot” építettek be térelválasztóként. A konyhapulttal szemben futó szekrény munkalapja vékony márványlapokkal lett lefedve, a szemközti konyha faliburkolattal tökéletes keretbe foglalva a hosszúkás helyiséget.

A korábbi konyha:

felújítás nagyvilág előtte utána

Ilyen lett az új:

felújítás nagyvilág előtte utána

felújítás nagyvilág előtte utána

felújítás nagyvilág előtte utána

A fürdőszoba nemcsak esztétikai szempontból szorult felújításra, kiderült, hogy teljesen új burkolatra van szükség. A pár úgy döntött, megnagyobbítja a helyiséget 30 centiméterrel, a fali tükörrel pedig a térhatás optikai növelése volt a cél.

Így festett felújítás előtt:

felújítás nagyvilág előtte utána

És ilyen most:  

felújítás nagyvilág előtte utána

Érdekelnek hasonló bejegyzések? Ha igen, itt követheted a blogot facebook-on!
 
Képek forrása: itt.