Egy kis alapterületű otthon esetében kreatív és sokszor kompromisszumos megoldásokkal kell operálnunk, ha a lehető legtöbb felületet, teret szeretnénk hasznosítani. Ebben a skandináv lakásban például száműzték a hálót az alapszintről, fel, egészen a lehető legmagasabb pontra.
Ha a skandináv stílust követve natúr, világos falakkal és padlóval dolgozunk, kifejezetten jól mutatnak a színes, merészebb kiegészítők az enteriőrben.
Minél kisebb a lakás, annál inkább jellemző megoldás a vertikális helykihasználás: polcok majdnem egészen a mennyezetig. A fehér szín miatt nem zavaróak, beleolvadnak a környezetbe. Az ajtó felett látszik a hálórész. 🙂
A natúr falszín mellett egyfajta keretet adnak a szürkés falrészek az ablakoknak, a kontraszt megtöri a monoton, egybefüggő síkokat, színvilágot, ettől egyedi lesz a hatás.
Sötét alapon futó mintás szőnyegek – bőven „elférnek”, sőt, direkt jól mutatnak a világos padlón.
A konyhai tárolás is a függőleges maximumra törekszik:
Kicsit retró, de egyedi is, újságpapír tapéta:
Végül az alaprajz:
Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva követheted a blogot facebook-on!
Képek forrása: itt.