Bár az alagsorról sok minden eszünkbe juthat, a kényelmes, világos, otthonos kifejezések biztosan nem az első helyen szerepelnének egy asszociációs játék során. Az alig 42 négyzetméteres, amerikai nagyvárosi lakás pedig tényleg alagsori, még ha a képek alapján inkább tippelnék egy hegyek közti, erdei rejteknek, mint nagyvárosi albérletnek.
A lakás bérlője, Carol nem nagy büdzsével vágott neki az albérletkeresésnek két évvel ezelőtt, így fel volt készülve a kompromisszumokra, nem voltak nagy elvárásai. Amikor rátalált a lakásra, szinte azonnal beleszeretett – szerencsére az alagsori otthon építője figyelemre méltó munkát végzett, és olyan szerkezetet alakított ki, amely kihasználja a lehető legtöbb természetes fényforrást, megnyújtva ezzel a kisebb helyiség (szűkös) határait.
Az alapokkal elégedett volt, már csak rá várt a feladat, a dizájn kialakítása, a saját készítésű kiegészítőkkel és alapos bútorvadászat után minél több zöld növénnyel elárasztani a különböző szinteltolásokkal operáló enteriőrt. Egyfajta zen menedéket szeretett volna otthonául megteremteni.
Tárolófelületek a lépcsőbe retjve:
Carol szereti a zöldet – a sok fa elemmel és fehérrel együtt természetközeli, üde hatást ért el.
A lakás egyetlen pontja, ami igazán kihívás elé állította a bérlő Carolt: a keskeny alvórész, na és az alatta fekvő kád, amit nem tudott máshova áthelyezni. A spanyol fallal azonban ezt is megoldotta, már egészen megszokta, sőt, szereti, hogy egyediséget kölcsönöz a lakásnak.
Tetszett a bejegyzés? Ha igen, itt követheted a blogot facebook-on!
Képek forrása: itt.