Továbbra is úgy gondolom, hogy gyerekes családokban a fenyőfa illata, díszítése hozzátartozik az igazi ünnepi hangulathoz, ellenben egyre többen választják az igazi (vagy mű)fa helyett az alternatív karácsonyfa-megoldást – és milyen jól teszik!
Akár a környezettudatosság hajtja őket, akár a spórolás, akár csak a fenyőtüskék feltakarításának réme, mégsem vesznek egy élő fát, amit az ünnepek után elszáradtan az utcára száműznek (rosszabb esetben; tudom, hogy vannak cserepes fenyők is, illetve visszavihető fák is már szerencsére). Ha te is elgondolkodtál már ezen az alternatív megoldáson, neked szól a következő válogatás, inspirációul!
Fenyőgirland és égősor a falon:
Ha már ünnepek, akkor tudjuk le egyben a húsvétot is – ez lehetett az alábbi verzió megalkotójának a mottója. 🙂 Na de félretéve a nyulat, a kis színes gömbsor nagyon ötletes, szép megoldás:
Minimál:
Ha épp felújítás közben talál minket a karácsony, vagy esetleg frissen költöztünk az új otthonba 🙂
Családi ereklyék rögzítve:
Parafatáblából vágott fenyőforma, falra rögzítve, apró díszekkel:
Botanikusoknak:
Fenyő-cikkcakkban, 8 ponton rögzített zsinórral, kötéllel, szalaggal, fonállal is készíthetünk fali fát, családi fotókat csíptetve rájuk.
Ez az egyik kedvencem. Kicsit minimál, kicsit hiányoznak róla a díszek, de néhány csíkba feldarabolt műfenyő-girlandból megoldható (érdemes mondjuk inkább ajtóra ragasztani, de ha mindenképpen falra szánjuk, akkor olyan helyet találni neki, ahová ünnepek után egy szép nagy kép kerül):
Csinálhatjuk égősorból is:
Dekortapasszal is:
Végül, kifejezetten azoknak, akik szeretnek olvasni, illetve a falat sem szándékozzák megrongálni egy karácsonyfa miatt, könyvkarácsonyfák!
Érdekelnek hasonló bejegyzések? Ha igen, itt követheted a blogot facebook-on!
Képek forrása: itt, itt, itt és itt.
Még több alternatív karácsonyfa-ötletet találsz itt.