Házfelújítás, amerikai módra

Ha egy pár lerobbant házat vásárol, nem árt, ha legalább egyikük ért a házfelújításhoz. Ha mindketten értenek hozzá, még jobb, az pedig már csak hab a tortán, ha ez a hivatásuk és hobbijuk is egyben. Így volt ez az alábbi esetben – a házaspár beleszeretett az 1885-ban épült ház történelmi bájába, az elegánsan ívelt falakba és francia (sok, kis ablakos) ajtókba. A ház ugyanakkor már szinte darabjaira hullott, nem kis munkát igénylő felújításra inspirálva/kényszerítve a fiatalokat.

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

 

A ház előtte:

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

A falak nagy részét, a konyhát és a fenti fürdőszobát teljesen lerombolták. A ház külső burkolatát újrafestették, kicserélték a nyílászárókat. „Bár nem mindig értettünk egyet abban, mitől kell megszabadulni feltétlenül, én minél több mindent megtartottam volna (már csak költséghatékonyság szempontjából is), míg a férjem szinte mindentől szabadulni akart” – meséli a nő. A férfi érve viszont – miszerint egyszerűbb a falakat gipszkartonfalakra cserélni, mint pepecselni a „befoltozásukkal” – meggyőzte az asszonyt.

És utána:

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

A második emeleti háló ajtajának zsanérjai antik és kidolgozott darabok, így mindenképpen meg akarták tartani. Megszabadították a régi festékrétegtől, lecsiszolták, majd újraolajozták őket. Apró részletnek tűnik ugyan, de sokat ad a helyiség bájához.

A háló előtte:

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

Utána: 

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

A fürdőszobában a korábbi érát valamelyest megőrizve fekete-fehér járólapok mellett döntöttek.

Felújítás előtt:

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

Felújítás után:

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

A korábbi tulajdonos elmondta, hogy régen az anyukájuk azt akarta, hogy csak egy személyes legyen a konyha (azaz csak ő férhessen el benne), ezért a ház többi részétől szeparáltan, egy szűk helyiségként lett kialakítva, a pincébe vezető lépcső helyén. Ez nem egyezett az új lakók stílusával, így a felújítás kezdetekor a lépcső visszakerült az eredeti helyére, a konyhát összenyitották az étkezővel, sőt, a nappalival is.

Előtte:

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

Utána:

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

A régi konyha:

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

Így néz ki most:

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

A feleség a boltíveket a szobák „kereteként” mindenhol egyforma színűre festette, így ha a ház bármelyik végében állva az ember a másik szobára néz, szimmetrikus, megnyugtató a hatás.

A nappali régen:

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

És most:

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva követheted a blogot facebook-on!
 
Képek forrása: itt.