Gyerekszoba átalakítás – iskolára készülve

Hát, ez is eljött, kicsit hamarabb, mint gondoltam, de ilyen a szülőség, azt hiszem. 🙂 Nem is olyan rég (jó, hát, igazából több mint hat évvel ezelőtt) még kék alapon fehér és sárga ráját, bálnát, teknőst és gömbhalat festettem a kislányom szobájának falára – most pedig eljött az idő, hogy lefessem az egész tengeri világot, hogy letisztult kis dolgozósarok vehesse át a helyét.

A gyerekszoba egyik felében van a kislányom ágya, a téglalap alakú szoba másik végében pedig eddig szekrények álltak – most a szekrényekkel egy kis variálás történt, behúzódtak a tetősík mellé, én pedig úgy döntöttem (a már hatévesem engedélyével, persze), hogy fehér alapon bézs dombmatricák lesznek a falakon, hogy az íróasztalánál ülve minden adott legyen a tanulásra, rajzolásra, projektekre való koncentráláshoz. Úgyhogy egy napot rászántam, és átfestettem a falakat.
Apropó, falmatrciák – nem gondoltam volna, de igazán elégedett vagyok mindegyik falmatricánkkal eddig, nemcsak feldobják egy egyhangú, unalmas fal látványát, de az apróbb festékhibák is szuperül orvosolhatók velük, emellett tartósak, és mégis könnyen bármikor eltávolíthatók, úgyhogy hatalmas plusz pont a (minőségi) falmatricáknak.

A gyerek forgószék volt meg először, de az íróasztallal kicsit gondban voltam. Tudtam, hogy olyat szeretnék, ami tartós, amiben bőven lesz hely tárolásra, és aminek a munkalap felülete is elegendő hellyel bír, ugyanakkor figyelnem kellett rá, hogy a tetőtér jelleg miatt korlátozott felület áll rendelkezésemre.

Általában fél napokat, sőt, szerintem napokat is képes vagyok eltölteni online áruházak kínálatának böngészésével, mert igyekszem mindig a legjobb ár/érték arányú bútorokat megtalálni… Ezúttal a favi.hu bútorkereső volt segítségemre abban, hogy ezt az időt lerövidítsem, mert színre, anyagra, méretre és funkcióra tudtam keresni sok áruház online kínálata között, átlátható rendszerben. A választásom végül egy közép árkategóriás, sok fiókos, fehér asztalra esett, és el kell, hogy mondjam, nagyon nem volt egyszerű dolgom, mert kifejezetten gyerekasztalok közül csak nagyon olcsó vagy nagyon drága verziókkal találkoztam, így egy tippet máris adnék azoknak, akik hasonló cipőben járnak: a sima íróasztalok (irodabútorok) között találtam meg az igazit.

Két szőnyeg van már kezdetek óta a gyerekszobában, az egyik kék, a másik krém színű – ezt a kettőt most megcseréltük, mert a kék bútorok, fal megszűnésével nem illett volna oda már nagyon a pasztellkék, ellenben az ágynál jól mutat. A rózsaszín székkel kiegészülve már igazán otthonos kis tanulósarok alakult a fal mentén, de tudtam, hogy hiányzik még valami – így került fel pár arany színű szögre aggatva a bézs színvilágú labda égősor is az asztallal szemben… Az összhatás pedig nemcsak engem bűvölt el, gyermekem még aznap délután bekuckózott a színeseivel és papírokkal, és egy órán át rajzolt elmélyülve.

Pontosan azt kapta, amit szerettem volna biztosítani számára az iskolakezdéshez – egy motiváló, hívogató, nyugodt kis birodalmat, ahol ki/bepakolhatja a saját dolgait, ahol élvezet és nem nyűg lehet a tanulás is. Persze még hiányzik néhány fali dekoráció, kis polc, képek, de egyelőre innen indulnunk, ezt szerettem volna szeptember első hetére elérni – és sikerült. 🙂

Ugyanitt, most egy ideig nem szeretnék falat festeni.

A cikket a favi.hu támogatta.