Már akkor arról álmodoztam, milyen lesz a későbbi gyerekszoba az új otthonunkban, amikor hat évvel ezelőtt beköltöztünk. A lakásunk elrendezése nem átlagos; az alap szinten található az amerikai konyhás nappali és a dolgozószoba, valamint egy fürdő és wc, a második szinten pedig a hálószobánk, egy mini zuhanyzó és wc, valamint egy félszoba. Ennek a plusz szintnek a tetőtéri jelleg ad egyedi hangulatot – annak minden szépségével és kihívásával együtt. Egyértelmű volt, hogy ugyanazon a szinten lesz a gyerekszoba, ahol a hálószobánk is van, ahogy az sem volt kérdés, hogy nem fér el kényelmesen egy gyerekágy a mi részünkön, azaz külön szobában fog aludni pár hónapos korától a gyermek.
Az viszont elég hamar kiderült, hogy bár a kiságyába nem kuporodhatok mellé, az éjszakáim jelentős részét ebben a szobában fogom én is tölteni. (Nehezen alvó gyerkőcök szülei, hello!) Ahogy az is korán egyértelművé vált, hogy mindent el fogunk követni azért, hogy segítsük, támogassuk a lányomat az alvásban, illetve az alvási állapot fenntartásában, minél kényelmesebbé tevésében. Ha az alvás minden órájáért vért kell izzadni, az ember nagyon komolyan veszi az ágy szerepét, a fény/nem fény jelenlétét, az alvási környezet jellegét is.
Először a kis, rácsos ágyról egy nagyobb ágyra váltottunk. Bár már akkoriban is olvastam nem egy olyan cikket az interneten, amiben elhangzott a jóindulatú tanács, miszerint ezt a méretet érdemes átugrani, úgyis elég hamar szükség lesz a következőre, legyintettem rá; főleg azért, mert nem tudtam elképzelni az alig három évesemet egy hatalmas ágyban – szeret ugyanis vándorolni alvás közben:
Az idő viszont valóban eljött: a 80×160-as ágyban már fél éve csak a gyermek fért el kényelmesen, viszont a rossz álmok és további alvási nehézségek, ébredések miatt szinte minden éjjel, több órán keresztül is szükség volt a jelenlétemre, ölelésemre. Nem vagyok nagytermetű, a 162 centimet ugyan még be tudtam ugyan nagykiflibe hajtogatni minden éjjel, de kimászni már sokkal nehezebb volt a szűkös helyről, főleg úgy, hogy ne ébresszem fel a végre álomba szenderült gyerkőcöt. Ekkor fogtunk nagyobb méretű gyerekágy keresésébe, ismét. Ami biztos volt, az a házikó jelleg, a lányom ugyanis nagyon megszerette a kis ablakokat, tetőíves stílusú szerkezetet az előző ágyánál.
Ha valaki feltúrta már a netet házikóágy témában, valószínűleg tudja, hogy milyen a hazai választék – szebbnél szebb, tömörfa ágyakat készítenek tehetséges hazai asztalosok, vállalkozások. Van azonban egy kis bökkenő – annyira megugrott ezeknek az ágyaknak a kereslete hazai berkekben, hogy 4-5 hónappal későbbre vannak csak vállalható rendelések. Ekkor találkoztam az ELIS Design oldalával, ahol a Montessori elvet követő, fából készült játékok mellett többféle gyerekágyat is találtam. Az Európában gyártott ágyaik FSC-tanúsítvánnyal rendelkező, megújuló gazdálkodásból származó fából készülnek, ráadásul skandináv stílusban, ami nálam nagy plusz. Sajnos az előző ágyikónknál – számomra érthetetlen módon – az éleket nem simították/csiszolták le, ez nekem nagy szívfájdalmam volt, persze, amikor megrendeltük, ezt nem tudtuk. Az ELIS Design ágyaknál viszont nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságos, sima felületekre, élek nélkül, ami miatt hamar a szívembe zártam az új ágyat. Alig egy hónapot kellett várnunk rá egyébként, azt is csak azért, mert nem volt épp raktáron az a verzió, amit kinéztünk.
Aki ismer, tudja rólam, hogy nem szeretem a túl könnyű dolgokat, valamiért szeretem túlbonyolítani azt is, amit más örülne, hogy egyszerűen letudhat – így alakult, hogy már akkor tudtam, hogy átfestem a gyerekszoba falát, amikor ágyváltás mellett döntöttünk. Ezért az ágy érkezése előtt búcsút vettem a gyermek születése előtt pár hónappal festett művemtől, és azt is tudtam, némi pinterest inspiráció gyűjtés után, milyen színvilágot szeretnék. A terhesség utolsó hónapjaiban mindenképp inspiráló, vidám színeket szerettem volna a babám ágya köré, hiába vonzott akkor is a természetesebb földszín paletta. Most, így, öt év elteltével viszont megragadtam az alkalmat, hogy elkerül onnan az ágy, így feltekertem a szőnyeget, lefóliáztam a parkettát, és belevágtam a rizikós projektbe.
Nem használtam alapozót, így egy ideig kétséges volt, hogy fedni fogja-e önmagában a barnás-bézses-pinkes szín a sárga-kék hegyeket, de szerencsére a második réteg felfestése után már megnyugodhattam, hogy nem lesz gond.
Pár nappal később a rendelt dombocska falmatricákat is felhelyeztem (vízmértékkel figyelve arra, hogy síkban legyenek), majd megágyaztam az új ágyneművel, körbefuttattam az új égősort a házikó tetőívein, és alig vártam, hogy meglássam a gyermek arcán az örömöt.
Szerencsére nagyon tetszett neki a végeredmény, boldogan vetette be magát a hatalmas, kényelmes, masszív ágyba. Persze ettől még nem oldódott meg varázsütésre a – nálunk úgy látszik, maratonira húzódó – alvási nehézség, de több átaludt éjszaka mellett már akkor sem keseredem el, ha órákon át a gyerekágyban kell nekem is feküdnöm, mert sokkal komfortosabb nekem is az együttalvás. 🙂
A cikk megjelenését az ELIS Design támogatta.