Garzon 27 négyzetméteren

kis lakás garzon helykihasználás

Egy szőnyegnyi a nappali – mondhatnánk akár ezt is erről a stockholmi kis lakásról, ahol vizuálisan igyekeztek a különböző élettereket különválasztani. Költséghatékonyságra, ugyanakkor minél praktikusabb helykihasználásra törekedtek a felújítás során az új tulajdonosok. 

 

kis lakás garzon helykihasználásA padlóhoz nem nyúltak, és bár esztétikalig nem tökéletes a kivitelezés, mert nem is foglalkoztak a nyomok eltüntetésével, egy ágyat toltak be a sarokba, ahol korábban az előző tulaj tárolószekrénye állt. A nappali és háló „rész” mellett található az étkező, majd a sarokban az alvórész mögött a konyha, amiről a nagyobb térérzet és a természetes fény kihasználása  érdekében eltávolították az ajtót.

kis lakás garzon helykihasználás

kis lakás garzon helykihasználásA hálósarok és a konyha közötti falon „vágtak” egy ablakot, így még több természetes fény jut az egész légtérbe, valamint pakoló polcfelület is keletkezett.

kis lakás garzon helykihasználásA polcokat,  a nappaliszekrényt és a dohányzóasztalt is használtan vásárolták, így olcsón jutottak hozzájuk, és bár nem illeszkednek tökéletesen a formatervezés többi részéhez, csempésznek egy kis retró életérzést az enteriőrbe.

kis lakás garzon helykihasználás

kis lakás garzon helykihasználás

kis lakás garzon helykihasználás

kis lakás garzon helykihasználás

kis lakás garzon helykihasználás

kis lakás garzon helykihasználásA mini fürdősarokban a csempék kicsit szomorú monotonitását egy zöld növénnyel próbálták feldobni. 

kis lakás garzon helykihasználás

Érdekelnek hasonló bejegyzések? Ha igen, itt követheted a blogot facebook-on!
 

Képek forrása: itt.