Extra megoldások 22 négyzetméterre

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

Ennek a 22 négyzetméteres taiwani lakásnak a kialakítását egy belső építész stúdiót kapta feladatul. A csapat igyekezett a megbízó életvitelének megfelelő funkciókra kihegyezni az elrendezést. A tulajdonos egy fiatal nő, aki a munkája során gyakran utazik, és amikor hazaér, a jó alváson kívül csak egy forró fürdőre vágyik, ezért például teljes értékű fürdőszobát terveztek – kádra cserélték a korábbi zuhanyzót, a mosógépet pedig  a konyhába száműzték.

 

A fürdőszobán kívül egy kis konyha, galériára költöztetett hálószoba, padlótól mennyezetig érő tárolók, valamint még az alkalmankénti edzéshez szükséges szabad padlófelület is fért a garzonba Tajpejben, ahol az ingatlanárak miatt a fiatal vevők figyelme az egyre kisebb lakások felé terelődik.  

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

A nappali egyik fala teljes egészében egy szekrénysor, beborítva a 3,3 méteres magasságú felületet. Alul gardróbszekrény, felül négyzetes polcok alkotják a tárolót – lehetővé téve, hogy a szezonális ruháihoz mindennap egyszerűen hozzáférjen a tulajdonos, az alkalmanként használt könyveket és tárgyakat pedig a létrára mászva érje el. Ugyanakkor mivel a polcrendszer egészen a galéria szintig ér, egy része onnan is hozzáférhető.

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

A falhoz tolt asztal merőlegesen is elforgatható, van elég hely tehát akár több fős társasággal is együtt enni. 

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

Lenn, a nappaliban igyekeztek minél több szabad felületet hagyni, a fiatal nő edzési, jógázási helyigénye miatt.  

A csapat a teljes lakást fehérre festette/csempézte, könnyű tölgyfát használva a padlóhoz, a lépcsőhöz és polcokhoz egyaránt.

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

A galériára vezető lépcső mentén futó vékony, fehér acélkorlát külön figyelmet éredemel:

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

A fürdőszoba – megérte a konyhába mozgatni azt a mosógépet:

 kis lakás garzon helykihasználás otthonos

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

Érdekelnek hasonló bejegyzések? Ha igen, itt követheted a blogot facebook-on!
 
Képek forrása: itt.