Ha egy garzonban tágas konyhát szeretnénk, az egyetlen lehetőség, ha összenyitjuk, beengedjük a nappaliba. Vannak, akik kifejezetten szeretik az ún. amerikai konyhás nappali megoldást, és egy 40 négyzetméter alatti területen butaság is lenne külön falakat emelni a helyiségek köré. Persze sok múlik az alaprajzon, az adottságokon, ám abban az esetben, ha egy téglalap alakú lakás egyik végében tobzódnak csak az ablakok, vétek térelválasztó falakkal meggátolni a természetes fény útját.
Jól tutdták ezt ennek a 39 négyzetméteres garzonnak a belsőépítészei is, ezért a háló részt csupán polcos elemekkel választották le a nappali élettértől. Kevésbé nyújt privát érzést ugyan, de mégsem egy sötét alkóvban kell nyugovóra térnie a fiatal tulajdonosnak.
A fiatalos, modern színek, berendezés, valamint az így nyitott, tágas légterű enteriőr kompenzálja a kisebb kényelmetlenséget. Sőt, ha szeretné, franciágyra is cserélheti később a mostani egyszemélyes ágyat.
Tökéletes megoldás kis fürdőszobába:
Tetszett a bejegyzés? Ha igen, itt követheted a blogot facebook-on!
Képek forrása: itt.