Rikító sárga, vibráló kék, harsány piros, élénk türkiz, rózsaszín és lila – sőt, ha ez nem lenne elég, csíkok és minták, különböző formák tárháza ez az alig 34 négyzetméteres, moszkvai garzon. A tulajdonosa rockzene rajongó, imádja a szuperhősös filmeket, ugyanakkor szívesen definiálja magát kis hercegnőként. A fiatal lány kikötése volt a berendezés kapcsán, hogy vidám, fiatalos és pulzáló színekből álljon, tükrözze a személyiségét, illetve a hálórész mindenképp a bejárat melletti beugróban legyen kialakítva.
A fiatalos, bohém berendezés sikerült, a szintmegemeléssel és lépcsőkkel pedig a hálósarkot is sikerült valamelyest -legalább optikailag- szeparálni a nappali élettértől.
És bár elsőre kicsit soknak tűnik a rengeteg szín kavalkádja, mégis létrejön egyfajta harmónia, egység, ami annak köszönhető többek között, hogy ugyan a kiegészítőkben, bútorokban, fali festményekben rengeteg a különböző élénk színárnyalat, a falakat natúr színűre festették, és a padló is visszafogott színnel finomítja az összhatást.
És feltűnik a beépített loggia is, ahol a sárga kifejezetten jó választásnak bizonyult:
A pasztell konyha, egy kis kikapcsolódás a szemnek..,:
..mielőtt támadna a pulzáló vörös fürdőszoba csempe:
Tetszett a bejegyzés? Ha igen, itt követheted a blogot facebook-on!
Képek forrása: itt.