Lakást felújítani, a stílusát kialakítani, a tereket berendezni, az adottságokból kihozni a legpraktikusabb megoldást sosem kis feladat, és kevesebb hozzá a lelkesedés, ha nem is saját otthonról, hanem albérletről van szó. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy valamiért itthon nem jól alakult ki az albérlet-kultúra, így sok főbérlő úgy adja ki a lakást, hogy nem enged egy szöget sem a falba verni (bár ez is egy valós és eléggé frusztráló probléma), inkább arra, hogy ha az ember nem érzi a sajátjának, nem tervez vele hosszú távon, – vagy egyszerűen csak azért, mert tudja, hogy nem nyúlhat túlságosan hozzá a dolgokhoz – hajlamos megelégedni azzal, amibe, ahogyan beköltözött, még akkor is, ha éveket tölt el a lakás falai között. Pedig ahány ember, annyi ízlés, annyiféle stílus, így elég nagy az esély arra, hogy a lakás, amit bérlünk, nem a mi elképzeléseink, ízlésünk szerint lett kialakítva/berendezve. Hogy néhány változtatással máris tehetnénk azért, hogy kényelmesebben érezzük magunkat az albérletben.
Természetesen sok múlik a főbérlőn is, de vegyük az ideális helyzetet, amikor is megengedi, hogy alakítsunk akár még a falszíneken is. Ahogy ennek a New Orleans-i garzonnak a tulaja. A fiatal bérlőlány nem tekinti végleges otthonának a lakást, csak addig tervezi, hogy itt lakik, amíg főiskolára jár. Ennek ellenére úgy döntött, olyanná varázsolja a mindennapi környezetét, amelyben igazán otthon érezheti magát – átformálja a saját stílusára, és kihozza belőle a legtöbbet.
A tanulmányai mellett belső építészként dolgozó lánynak olyan helyre volt szüksége, amiben dolgozhat is, ugyanakkor kényelmes, stílusos életteret is biztosít. A költséghatékony megoldások és praktikus élettér kialakításával a kislakásból élhető, bájos otthont varázsolt. Otthonról, barátoktól kapott bútorokkal kellett berendeznie a lakást, de így is sikerült hívogató enteriőrt kialakítania.
A háló résznek egy elválasztó paravánnal biztosít valamelyest leválasztott életteret.
Több, mobil polcos elemmel oldotta meg az extra tárolóhelyek biztosítását.
A háló zöld falszínéz is választotta ki.
És még a lakótársról is készült egy fotó:
Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva követheted a blogot facebook-on!
Képek forrása: itt.