36 négyzetméteren, Moszkvában

Ennek a moszkvai loftnak a tulajdonosai sokáig keresték a megfelelő otthont – mindenképpen valamilyen különleges ingatlant szerettek volna.

 

A választásuk végül egy tetőtéri kétszintes lakásra esett, amelynek az alapját a 36 négyzetméteres első szint adja. Ehhez jön pluszban egy csigalépcsőn megközelíthető háló-szint.

Az alapszint önmagában is tágasnak, levegősnek tűnik, annak ellenére, hogy nem túl nagy az alapterülete, a hatalmas panoráma-ablakok és a nagy belmagasság mind növelik a térérzetet.

A belső teret a pár ízlésének megfelelően alakíttatták ki – mivel viszont a stílusuk és elképzelésük nem sok ponton egyezett, ezek ötvözetét kellett megvalósítaniuk, úgy, hogy harmonizáljanak egymással.

A férfi a markánsabb, ipari elemek mellett, míg a feleség a kényelem, finomabb vonal mellett tette le a voksát.

Így kapott helyet a dekorációban a durva téglafal, ugyanúgy, mint a lila bársonnyal bevont étkezőszékek vagy a szürkés-bézs, elegáns, súlyos függönyök is.

A tervezők igyekeztek elkerülni az olyan felesleges elemek használatát, amelyek gátolhatták a természetes fény áramlását a lakásban, ettől az alsó szint enteriőrje légies, könnyed hatású lett.

Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva követheted a blogot facebook-on!

Képek forrása: itt.