15 m²-es álomotthon

mini ház mobilotthon mobilház kis lakás helykihasználás kreatív kialakítás

A pékként dolgozó Michael és a párja, Haley Philadelphia szomszédságában élnek, egy apró, 15 négyzetméteres házban. Mindkettőjük családjában vannak építészek, sőt, bádogosok is, így amikor a saját ház megépítésének gondolata felmerült, több oldalról is támogatást kaptak álmuk megvalósításához. Egy trailer mobilházzá alakításának ötlete pedig az egyszerű életforma lehetőségeit és előnyeit nyitotta meg előttük.

A pótkocsi felújítása alatt egy közeli, olcsó albérletben laktak, így nem kellett kapkodniuk, jutott bőven idejük a saját álomotthonuk megépítésére – több helytakarékos megoldást megálmodva és megvalósítva, valamint egyedi elemeket beépítve. 

mini ház mobilotthon mobilház kis lakás helykihasználás kreatív kialakítás

A céljuk az volt, hogy a kis alapterület ellenére világos és nyitott életteret hozzanak létre. A férfi úgy alakította ki a polcrendszert, hogy a nappali fény szabadon áradhasson, a „közösségi” rész pedig egy franciaággyá alakulhasson az éjszakákra. 

A kinti tér azért valamelyest kompenzálja a fiatal lakókat a szűkös belső térért, tágas udvarral, tűzrakó hellyel és jacuzzival, amit főleg akkor használnak, ha vendégeik vannak. Ilyenkor általában 4-6 fős vendégséget hívnak át magukhoz, és együtt piknikeznek. Ugyan apróságokat szeretnének még (például lehajtható asztalkát bentre, stb), az otthonuknak tekintik már így is a miniházat, és nagyon is elégedettek vele. 

mini ház mobilotthon mobilház kis lakás helykihasználás kreatív kialakítás

Tetszett a bejegyzés? Ha igen, itt követheted a blogot facebook-on!
 
Képek forrása: itt.