13 négyzetméteres otthon

Egy lengyel dizájner kifejezetten azzal a céllal vásárolta ezt a 13 négyzetméteres garzont, hogy amikor a másodállása egy másik városba szólítja, ne kelljen rendszeresen a szállás miatt aggódnia. Olyan kis kuckót akart, ami egy hotelszoba funkcióival rendelkezik, emellett tárolhat is benne dolgokat – egy kicsi, de mégis otthonos lakást. 

 

Bár véleményem szerint az otthonosságán azért lenne még mit finomítani, tény, hogy ízléses és praktikus enteriőrt alakított ki a téglalap alakú térből. A hely szűkössége miatt különösen fontos szempont volt a tárolófelület kreatív kialakítása és a helykihasználás – jutott hely szekrénynek, mini fürdőnek a galériaágy alatt, sőt, még egy főzősaroknak is

 

Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva követheted a blogot a facebook-on!

Képek forrása: itt.